Betlehemi műsor

Betlehem 2008 Vissza a főoldalra Vissza a hírek és programok listájához

Betlehemi műsor

2008-12-08

2008. december 12-én pénteken 18:00-tól Betlehemi műsor lesz a Tűztorony Kávézó teraszán

 

 

A betlehem 


Közép-Európa katolikus vidékein régóta elterjedt szokás, hogy a karácsonyfa-állítás mellett Jézus születését, a pásztorok és a három királyok látogatását ábrázoló, kis figurákkal berendezett jelenetet helyeznek a karácsonyfa mellé. Mintája az a ma is élő középkori eredetű egyházi hagyomány, hogy karácsonytól vízkereszt ünnepéig a templomokban  nagyobb, szinte szinpadi hatást elérő szoboregyüttest állítanak fel a születés barlangját, vagy istállót ábrázoló háttér elé. Ez a szokás a liturgikus vagy bibliai témájú szinpadi  szinpadi játékokra vezethető vissza.

A jelenet szereplői  a kisded Jézus, anyja Mária és Szent József.  Az őket elsőként felkereső pásztorok, az emberiség első képviselői, akik Lukács evangéliumában leírt hagyomány szerint  láthatták és megvallhatták Krisztust.

A napkeleti bölcsek történetét csak Máté evangélista beszéli el. A csillag követése miatt mágusokként is őrzi őket az emlékezet. Királyokká azáltal lettek, hogy  ószövetségi jövendöléseket vonatkoztattak rájuk: Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez (Iz 60,3) Szent Ágoston szerint ők voltak az első pogányok (ahogy a pásztorok voltak az első zsidók), akiknek megnyilatkozott a gyermek isten mivolta. Nevüket Gáspár, Menyhért, Boldizsár csak a 9. század óta említik, ennek a hagyománynak az eredete bizonytalan. Személyüket hol a három életkor, hol az akkor ismert földrészek (Ázsia, Európa, Afrika) képviselőinek tartották, ezért ábrázolták az egyiket mórnak vagy szerecsennek.

A betlehemi jelenet egy képben ábrázolja tehát  a három evangéliumi eseményt: Jézus születését, a pásztorok és a napkeleti bölcsek látogatását.  Így kíván emlékeztetni bennünket a karácsony ünnepének igazi jelentésére, a történelembe lépő, az emberrel közösségét kijelentő isteni jelenlétére.

 

Ha Ön nem járt még a Tűztoronyban, nyilván fogalma sincsen arról, mit hagyott ki. Kávézónkban ugyanis kéz a kézben jár a fővárosi sodrás és a vidéki harmónia – a felső tízezer nálunk mindenki által megfizethető színvonala, illetve a hétköznapi, polgári miliő kart karba öltve köszönt az ide betérőre.

Tudjon meg rólunk többet.

A tűztorony kávézó